Szerencsés Nap

Az animod barlangját zölddé varázsolták. Igen, varázslat. Bár Cicnek már természetes volt, amit mások varázslatnak véltek. Friss, üde zölddé, amolyan avokádóssá (Bru szerint kiwis). Jó volt visszaemlékezniük benne mi midenen mentek keresztül az utóbbi időben. Cic végül legyőzte a boszorkányt, a harmadik csatában, a farkas láthatatlanul mindvégig mellette volt. Morfouszt pedig méghamarabb. Az animod megérezhette, hogy nem kell félnie, és ha kitartóan küzd, sikerül elérnie amit szeretne.
Már egy éve együtt járták az útjukat.

Legutóbbi kiruccanásukon a sivatag szélén sétáltak, mikor egyre hangosodó lópata-kopogásra lettek figyelmesek. Lassan jött. A meleg levegőtől vibráló alak egyre közelebb ért, a sötét ruhás lovas egyre tisztábban kivehető volt. A testéhez képest óriási kerek kalapja volt, vörös kendő a nyakában, fekete zubbonyán és nadrágján ezüst mintázatok látszottak. Odaérve Bru mellé lesugrott a lóról, sarkantyúja fémesen csengett a sivatag porában. Levette kalapját, minek következtében előtűnt fehér haja, illedelmesen meghajolva széles mosollyal ezt mondta nekik:
- Én vagyok Lucky Day!
A farkas és az animod kicsit furán tekintett rá, de tetszett nekik a figura, hát ők is bemutatkoztak.
- Én pedig Cic.
- Én pedig Bru.
- Nem láttatok errefelé két hozzám hasonló jelmezben poroszkáló lovast? Ők a barátaim, Ned és Dusty.
- Sajnos nem. Barátaid?
- Igen. Nem tudjátok mi az, hogy barát?
- Régen tudtuk. Vagyis azt hittük, hogy tudjuk..
- És mi történt? - kérdezte Lucky, miközben belekortyolt kulacsába.
- Nem tudjuk pontosan. Változnak a dolgok. És van ami már nem tűnik igazinak. És talán van ami sosem volt az.
- De ugye tudjátok, hogy vannak dolgok amik igaziak? És nektek azokat kell keresnetek.
- Igen, tudjuk - mondták mosolyogva.
- Megyek, hátha meglelem őket - mondta Lucky, és felpattant a lova nyergébe - Ég veletek! Azt hiszem, még találkozunk.
És elindult a ló, patakopogása egyre távolodott.
Bru és Cic egymás kezét fogva néztek utána, míg teljesen el nem tűnt a láthatáron.

Nyálaszombi Földespofa

- Érdekes innen fentről. - mondta a farkas. Egy ideje szótlanul ültek egymás mellett és figyelték a tájat.

- Olyan rothadónak tűnik - motyogta Cic, miközben egy kavicsot dobott lefelé a Keserű Boszorkány Tornyának irányába. Ott lakott a banya, név szerint Dzsudzsi, aki állítólag hajdan hercegnő volt, de a szőke hercege lelépett egy kurvával, és ez megkeserítette a szívét, és elhomályosította a látását. Azóta mindent megtámad, amit nem lát rendesen. Az animodot is megtámadta már néhányszor, ezért haragudott rá, de picit benne is és Bruban is élt a remény, hogy talán egyszer újra önmaga lehet.
A KBT csak az egyik torony volt az óriási váron, amely fentről úgy nézett ki, mint egy mocskos élőhalott feje. Nemlehetett tudni, hogy ki volt a várparancsnok, talán az ott serénykedő szolgák sem tudták, hogy ki van az egésznek az élén. Mindenki csak teljesítette a parancsokat és a feladatokat, amiket felülről kapott. Talán valami gonosz varázsló lehet? Ki kellene deríteni valakinek, mert nem jó nézni azt a sok zombit, ahogy nyáladzva egymást is ütlegelik, és elhulló társaik bomló hulláit rúgdossák, harapják. Sőt, bárki mást is. A legalsó réteget - ezzel találkozhatott a várba látogató legtöbbször - Tré Osztagnak hívják, közismertebb nevén T.O. , válogatott zombi különítmény, mindegyik toronyhoz egy-egy tartozik. Tagjai átestek az úgynevezett 'Léleklopás', valamint a 'Papír Parancsol' bűbájon, és megkapták a NeptunKezét, amellyel telepatikusan kommunikálhatnak a tornyokban tartózkodókkal. Tisztelgés és köszönés helyett az előírt jelmondatuk: "Mos' Nemérek Rá''. Elsődleges tevékenységük az időtlenség tanulmányozása, hosszasan semmibe bámulással, az idegen elemek (értsd: nem zombi/nem az adott toronyhoz tartozó zombi) távol tartása, illetve ezek papíron történő rögzítése. Megjegyzem, volt köztük egy rebellis, aki Brut segítette egyszer, nemtudni hogyan került oda, az ő cégtáblájára kiis volt írva h ő mindent szeret, ugyanis tárgy nélkül odavolt biggyesztve: I like . De ez a ritka fehérholló esete.
Odakint fekete varjak röpködtek, sokan. Cic és Bru odaföntről figyelték, ahogy a hajnali zombisereg áramlik a fák között be a várba, és hogy szinte kézzel fogható, ahogy láposodik, rohad az egész.
Voltak benn jó varázslók is, csak kevesebben, ők ahol tudtak, a mocsár helyére új, szép dolgokat teremtettek, és ha titokban is, de óvták a zombivá lettektől a várlakókat.
- Be kell menned oda, ugye tudod? - kérdezte a farkas az animod felé fordulva.
- Tudom. Találkoznom kell Dzsudzsával, és Morfousszal. Téged láthatatlanná varázsollak, hogy ott lehess majd.
- Nem fog senki látni, de te tudod majd, hogy ott vagyok veled.
Boldogok voltak. Semmi sem árthatott nekik.
- Kávé van még?

4.Fejezet: Kávét?

Nemsokkal a látomásszerű élmény után ismét a mezőn voltak. A farkas picit értetlenül bámult maga elé.
- Mi volt ez, kedves animod? - kérdezte.
- Hívj nyugodtan Cicnek - felelte az animod, és vastag haját igazgatta. - Egyébként én sem tudom biztosan. Vannak dolgok amiket nem tudom, hogyan csinálok, és hogy miért.
- Nekem is. Érdekes hely ez a Tala, csak úgy történnek a dolgok, és bármi lehet. Nem régen vagyok itt, de kezdem nagyon megszeretni.
- Én szintén. Úgy érzem, hogy nem számít semmi ami ezelőtt volt.
- Igen, most Most van. És ami most történik, számunkra csak az Van. Nem tudom már, hogy ki voltam ezelőtt, de azt tudom, hogy minden képességem megvan ami ezelőtt megvolt. Sőt..
A farkas leheveredett a fa tövébe.
- Kávét? - kérdezte az animod. A farkas bólintott, és érezte magán, hogy teste elkezd átformálódni. Elég gyakran előfordul vele. Végtagjai megnyúlnak, átalakulnak kézzé és lábbá, pofája finomabb arccá alakul át. A teste emberi lesz. Humanoformálódás. Vagy ahogy ő hívja: humi.
- Úgy hallottam, az erdő szélén zenélni fognak - mondta Cic, és egy csésze gőzőlgő kávét nyújtott az immár emberi kézbe. - Kappi jön, a pajtásaival.
- Nem ismerem őket.
- Majd fogod. Bemutatlak.
Mindketten nagyon szerették a zenét, sokfélét, és minden mennyiségben. Ha kellett energiával töltötte fel őket, ha kellett megnyugtatta. Persze szerették a csendet is. Picit még pihentek, megitta a farkas a kávét (egy kortyot ivott belőle az animod is) és felkerekedtek. Mentek a mzőn, ami egyre inkább erdővé nőtte ki magát és egyre sötétebblett.
Este volt Az erdő szélén nagy házak, ezek közül szűrődött már messziről a muzsika hangja. Kisebb tömeg gyűlt össze, köztük volt sok az animod barátai közül. Nekik is be lett mutatva Bru. Kappi énekelt, szépen, a többiek saját hangszereiken játszottak. Élvezték nagyon.Mind. Közben feltűnt egy pillanatra a farkas egyik ideiglenes segítőangyala, Szájfer. De csak egy másodpercig gyönyörködött a zenében, ingje, nyakkendője, és diplomatatáskája éppencsak megcsillant, aztán el is tűnt.
Nem sokkal később felbukkant a semmiből a farkas mellett Kenderkóc, akit mindenki csak Kendinek hívott, és a szellemek szabadságharcában küzdött lázadóként. Egyszer régen találkozott vele már.
A Kappival való találkozás rövidre sikeredett, mert dolga volt. Annyit megtudtak egymásról a farkassal h mindketten voltak már a Tökéletes Körön túl.
Nemmessze tőlük állt az egyik torony, ahol az animodot és a farkast is tanították régi mesterei.
- Felmegyünk a tetejére? - kérdezte Cic.
- Fel hát.

3. Fejezet: A Pszeudopukkantó Lyány és a Lámpaoszlopot Lepisilő Jaufijú Éjszakája

Álltak egymással szemben, szótlanul. Sokáig.
Aztán az animod megszólalt selymes hangján, halkan.
- Mutatok neked valamit - mondta, és közben két keze közé vette lágyan a farkas fejét.
Hirtelen elmosódni látszott a környezetük, és a farkas furán érezte magát, mintha lebegne. Sőt, mintha egész máshol lenne. Este volt, csillagos sötét. Valahol a magasban jártak, és ereszkedtek lefelé. Alant apró fénypontokat lehetett látni, melyek egyre nőttek, ahogy közelebb kerültek hozzájuk.
- Egy város - gondolta a farkas, miközben próbált fókuszálni, ugyanis látómezeje szélén igencsak homályosan látott.
Utakat látott, melyeken nemigenvolt mozgás, magas házakat, melyekben sötét honolt, lakói már aludtak. Az animod ujjával egy nagyobb épület melletti téren levő, lámpafénytől megvilágított két kis alakra mutatott. Még lejjebb ereszkedtek, hogy közelebbről láthassák őket. Szorosan ölelte egymást a két lenti figura, a sárgás fényben a hűvösen lengedező szél ellenére is melegséget árasztottak. Jobban szemügyre vette őket a farkas: egy fijú és egy lyány volt. Elindultak, lassan botorkáltak a lámpák fényében, közben kacagtak. A lyány megbotlott, és lábával furáncsattanó hangot hallatott, ettől mégjobban nevettek.
A farkasnak új volt az egész őt körülvevő tér, amibe az animoddal most váratlanul került, a két figura mégis furcsamódon ismerősnek tűnt neki. Nem értette. Figyelte, amint a fijú odamegy egy lámposzlop tövéhez, és ott a fénykör belsejében lepisili az oszlopot.
Aztán az animond elkezdett a farkassal lassan távolodni, miközben a fijú odament a lyányhoz és ismét átöletlék egymást.
- Ők azok - mondta suttogva az animod, és mosolygott.

2. Fejezet: Cic & Bru

A farkas az apokaliptikus fényben fürödve egy csésze fahéjas kávéval a kezében várta, hogy összecsukódjon a világ. Periférikus látómezejében látta, ahogy kis lapocskákként egymásba fordulnak az égnek, a hegyeknek, a folyóknak és minden másnak a kis darabkái.
Aztán megjelent valami, amiről a farkas nem gondolta volna, hogy fog még olyat látni. Valójában nem is látta sokáig. Előbukkant hirtelen, és valami fura érzés fogta el. Ugyanebben a pillanatban, mikor meglátták egymást az animoddal, egyre fényesebbé váltak a dolgok, míg végül teljesen fehér lett minden. Nem volt semmi más, csak a Minden. Egy óriási fehér lap, ameddig csak ellátsz. Korlátok nélkül. Csak Lehetőségek.
A totális fényesség visszavonultával egy teljesen új dolog tárult a szemük elé: az imént még levéltelen fa a zöld árnyalataiban pompázott, az ég gyönyörűen és végtelenül kék volt, a mocsár helyén hatalmas illatos mezők kúsztak fel a hegyekre, meleg színű virágokkal tarkítva. A hegyek túloldaláról áthallatszott az óceán morajlása.
Érezték mindketten, hogy egy új világ keletkezésének voltak tanúi, sőt talán előidézői.
Tala, Lehetőségek Földje.
A farkas odasétált az animodhoz, ő bájosan mosolygott.
- Watashi wa Bru - mondta a farkas, és magára mutatott.
Az animod kis gondolkodás után felelt.
- Taaku ingoa Cic.
Eközben végig kíváncsian fürkészte a farkast.

1. Fejezet: A Mazochista Animod és az Optimista Vérfarkas Találkozása

Volt egyszer, a világ kezdetén, vagyis a világ vége után, na.. vagyis, hogyis volt?
A véget érőnek tűnő, lelassult, szinte mocsárnak tűnő világban új fejezet kezdődött. Egy új kezdet.
A világ új kezdete.
Egy véletlen történésnek köszönhetően. Habár véletlenek nincsenek is, no de erre még később visszatérünk.
Történt ugyanis, hogy egy sokatbarangolókutató vérfarkas (quaero vir lupus) hegyeket és völgyeket járt be, sok folyón kelt át. Már nagyon fáradt volt.
Keresett valamit, de nem lelte. Olyan régóta kereste, hogy már igazából el is feledte, hogy mit keres. Hajtotta valami, de nemértette, mi az. Azt tudta,hogy sok érdekes kalandban volt része, és annyira sok új lényt ismert meg barangolása során, hogy már nemis nagyon tudta észbentartani őket, s a régi pajtásait, ismerőseit pedig szinte teljesen elfelejtette. Sokan kedvesek voltak vele, a legtöbben azonban csak kedvesnek látszottak. Farkaskölyökkora óta megbízott mindenkiben akivel találkozott, és zavarta, hogy elkezdte úgy érezni, hogy elveszti ezt a tulajdonságát. Egyre bizalmatlanabbá tették a lények, akikkel találkozott. Sokukban csalódott, egyrészt alapvetően mást hitt róluk, mások csak kihasználták a bizalmát, de sajátmagát is hibáztatta butasága miatt. Azt mondták rá: naív. Naív farkas? Najó, talán.
Talán. A naivitás egy rossz világ fogalma. A naivitás - feltétlen bizalom. Csak ott számíthat ez hátrányos tulajdonságnak, ahol sok a hazugság. Ahol őszinték, ott a naivitás természetes tulajdonság, sőt, ott nemis létezik ilyen fogalom.
Tehát farkasunk bízott. Aztán elkedzte azt hinni, hogy nemkellettvolna, vagy inkább ezentúl nemkell. Idővel rájött, ha nem rajta múlnak a dolgok, hogy jó irányba menjenek, nem kell aggónia emiatt. Csak úgy volt. Üresen.
Nagyon fáradt volt.
Úgy érezte, vége. Még megvolt az ami hajtotta volna, de nem érdekelte már. Nem akart többé keresni.
Leült a mocsaras világ egyik kis sötétszürke dombjára az egyik völgyben, egy levél nélküli fa alá. Az ég sárgásszürkésen punnyadt, a levegő fülledt pocsolyaszaggal telepedett meg az orrában.
És akkor váratlanul történt valami. Előtűnt a semmiből egy animod..

Tala

Talán minden jó. Talán minden szép, új és érdekes.

Igen, igen, felteheted a kérdést magadnak - akár nekem is -, hogy most talán vagy Talán, de itt az utóbbiról lesz szó: egy helyről, Taláról. Betűjáték volt először, aztán jött az ötlet, hogy legyen egy történet Taláról, a Lehetőségek Földjéről.
Szereplők is vannak, fők meg nem fők. Kalandokon mennek keresztül, amikről majd itt hűen beszámolnak.
Ne feledd ha itt jársz olyan nincs, hogy lehetetlen, csak talán.